Cégünk 2014 óta vette át a Zalaegerszeg FC vezetését és kezdte támogatni a több mint 100 éves múlttal rendelkező klubot, hogy visszanyerje régi dicső formáját. Már a kezdeti évektől nagy hangsúlyt fektettünk az infrastruktúra megalapozására, hogy aztán könnyebben lehessen erre építkeznie a mára már első osztályú csapatnak.

Közösen felépítettünk egy 10.400 férőhelyes stadiont, egy 20.000m2-es utánpótlás központot, 1 atlétikai erősítő pályát, 2 nagy és 1 kisebb műfüves pályát. Felújítottunk egy nagy műfüves pályát, amit fedett lelátóval, büfével, vizesblokkal is elláttunk. Center pályánkat fűthetővé tettük és a megvásárolt fűszolárnak köszönhetően időjárási viszonyoktól függetlenül, kiváló minőségű pályán tudunk játszani. A nézők és támogatóink kiszolgálása érdekében beszereztünk és beüzemeltünk 100m LED falat is.

Jelenleg folyamatban van az Ostoros csarnok és öltöző együttes, teljes felújítása.

További friss hírekért közös sikereinkről a ZTE FC weboldalán tájékozódhat.

zte